A válogató versenyt az ÉVOSZ szervezésében, a 2010-es Construma Építőipari Szakkiállítás és Vásár keretein belül 2010. 04. 16-17-én rendeztük meg. A rendezvény fő szervezője az ÉVOSZ képviseletében Pete Zoltán volt, a verseny zsűrijében Hantos Zoltán mellett Pelyhes Gábor és Vernyik Roland foglalt helyet.
Hantos Zoltán faszerkezet-tervező mérnök 2008 és 2009-ben szakértőként vett részt az EuroSkills és WorldSkills versenyeken. Ottani tevékenysége alapján állította össze a versenyfeladatot és a pontozási rendszert. Pelyhes Gábor faipari- és építőipari mérnöktanár, a Gödi Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium szaktanára. A verseny szervezésében jelentős szerepet vállalt, az eszközök és alapanyagok előkészítését végezte.
Vernyik Roland ácsmester aktív résztvevője az ÉVOSZ továbbképző tanfolyamainak, mesterként a versenyzőkkel azonos korú ács tanulókkal is foglalkozik. Tevékeny résztvevője a versenyzők felkészítésének.
A feladatkiírás egyszerűsített változatát a versenyzők már a jelentkezés visszaigazolásakor megkapták, amiből már tudhatták, hogy milyen szerkezetet kell elkészíteniük. A verseny napján csak a tényleges rajz, illetve méretek jelenthettek újdonságot.
A feladat egy kontyolt nyeregtető volt, két normál szaruállással. A talpszelemenek rovással kapcsolódtak a keresztirányú és az átlós kötőgerendákhoz. Az egyik szaruállásban egyszeres függesztőművet kellett kialakítani, erre feküdt fel a gerincszelemen, egy ferde dúccal merevítve. A másik szaruállásban a gerincszelemen a torokgerendára volt visszatámasztva. A kontyolt tetősíkon két ferde helyzetű csonka szarufa volt elhelyezve. A szarufavégek kétszeres vágással voltak kialakítva, ami az élszarufák valamint a ferde szarufák végein is hasonló módon történt. A szerkezetet versenyzőnként azonos mennyiségben előkészített gyalult fűrészáruból, hagyományos ácskötéssel kellett összeépíteni és facsavarokkal biztosítani. A kivitelezéshez beméretezett fedélszékterv, metszetrajzok, háromdimenziós képek valamint egy szöveges leírás álltak rendelkezésre. Mindenki annyi rajzot készíthetett, amennyit szükségesnek látott a feladat elkészítéséhez. A rajzhoz egy-egy 4,5 m2-es rétegelt lemez táblát biztosítottunk. A szerkezetet a könnyebb pontozás érekében modulokra tagoltuk. Az egyes modulok összeépítése előtt ellenőriztük a kimunkálás minőségét, az összeépített modulokon pedig pontoztuk méretpontosságot (az ellenőrzésre kerülő méreteket a rajzon körrel kiemeltük), a kötések illeszkedését valamint a kész szerkezet összképét.
A pontozás mindhárom modulnál 4 részre tagolódott:
- 1. Az első pontozás a kötések kimunkálása. Ez szubjektív pontozási módszer, tehát a három zsűritag 1-től 5-ig terjedő skálán határozza meg, hogy hány pontot kíván adni az adott kritériumra, majd ezek átlagát számítják. A kritériumra összesen 15 pont szerezhető.
- 2. A második pontozás a méretpontosság. Ezt már a modul összeépítése után határoztuk meg. Amennyiben az ellenőrizendő méret 1 mm-nél kisebb mértékben tért el a kívánt mérettől, 5 pontot kapott a versenyző, minden további 1-1 mm eltérésért 1-1 ponttal csökken az elnyert pontszám. Ez a kritérium összesen 60 pontot tartalmazott.
- 3. A kötések pontosságánál a hézagokat ellenőriztük, csomópont-típusonként összevonva. A maximális 3 pontért 1 mm-nél kisebb hézaggal kellett elkészíteni a kötést. 1 és 2 mm között 2, míg 2 és 5 mm között 1 pont jár a versenyzőnek. Az összes elérhető pontszám 45 pont volt.
- 4. A modul összképe szintén szubjektív pontozási szempont, tehát a fentebb ismertetett módszerrel pontoztuk.
A pontozásban figyelembe vettük, hogy a versenyzők kértek-e pótalkatrészt, illetve belejavítottak-e összeépítés után az egyes modulokba. Ha nem tették, akkor automatikusan járt 15 pluszpont. A versenyen összesen 150 pontot lehetett elérni.
Az alkatrészek megmunkálásához kézi szerszámokat és kisgépeket egyaránt használhattak, de a gépek használatát csak a vonatkozó műszaki és biztonsági előírások betartása mellett engedélyeztük. Az erről szóló igazolást, dokumentumot a verseny kezdete előtt ellenőriztük. A szerkezet elkészítésére a versenyzők 2 munkanapon összesen 12 munkaórát kaptak, ami a kötelező szünetek és a folyamatos látogatói érdeklődés mellett nagyon feszített munkatempót, stresszes légkört alakított ki. Emiatt a verseny (akárcsak a nemzetközi bajnokság) a szakmai tudás mellett a pszichikai állóképesség vizsgája is volt. A verseny során a zsűritagok folyamatosan a versenyzők rendelkezésére álltak, amennyiben kérdésük, kérésük lett volna bármivel kapcsolatban.
A verseny első napján még eléggé zárt mezőnyt láthattunk, szinte fej-fej mellett haladtak a versenyzők a feladatukkal. A második napon már kezdett megmutatkozni a munkatempók közti különbségek. A versenyzők láthatóan elfáradtak, egyre többet kapkodtak. Végül csupán hárman fejezték be a feladatot, ezzel biztosították is maguknak a dobogós helyezést.
A versenyzők jó része leendő résztvevője a közeljövőben rendezendő Szakma Sztár versenynek is, számukra jó tapasztalatszerzési lehetőség volt ez a válogatóverseny. Kíváncsian várjuk, hogy mennyiben születnek ott más eredmények. A verseny végeztével ünnepélyes keretek közt történt meg a helyezések kihirdetése, az oklevelek kiosztása, valamint a szponzori ajándékok átadása.
A verseny résztvevői:
- Bolvári István I. helyezett
- Horváth Zoltán II. helyezett
- Révai Szilveszter III. helyezett
- Csuka Tibor
- Forró Máté
- Kelemen Péter
- Mikulás István
- Orbán Zoltán
A verseny partner– és szponzorszervezetei: Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI), JafHolz Ungarn Kft., MAPEI Kft., Baranya Tégla Kft., Saint Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt., Isowelt-Line Kft., Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB), Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), Magyar Téglás Szövetség, Hanns Seidel Alapítvány (Pécs), Piarista Szakiskola Gimnázium és Kollégium (Göd), Schuleck Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola (Budapest), Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola (Budapest), Sema Iroda Magyarország
Hantos Zoltán
zsűrielnök
Orbán Zoltán zsinórpadot rajzol
Csuka Tibor a második modul alkatrészein dolgozik
A második helyezett Horváth Zoltán munka közben
Kelemen Péter a szarufa hosszát ellenőrzi
A győztes Bolvári István fűrészel
A harmadik helyezett Révai Szilveszter összeépítés közben
Hantos Zoltán zsűrielnök ismerteti a helyezéseket
Pelyhes Gábor és Vernyik Roland zsűritagok
A győztes versenyző Bolvári István














